2021. június 21. (hétfő) 11:58

Felhívás 12MH – Mártonhegyi Villapark Hallgatói Ötletpályázatra

Kedves Hallgatók és frissen végzett Kollégák!

 

Megjelent az eddigi legnagyobb összdíjazású hazai Hallgatói Ötletpályázat, melynek során egy európai szinten is kimagasló nívójú, XII. kerületi modern Villapark koncepciójának megálmodása lesz a feladatotok. Alkossatok csapatokat, gondolkozzatok együtt és mutassátok meg, milyen villaépületeket tudtok tervezni, ha igazán szárnyalhattok!

 

A pályázattal kapcsolatos minden információt megtaláltok ezen az oldalon, jó munkát és sikeres pályázatot kívánunk!

 

A pályázat tárgya:

  • Az ötletpályázat kiírásának tárgya Budapest XII. kerületében, Mártonhegyen két telek összevonásával létrejövő, beépítetlen területen 8 db különálló telekrészből és villaépületből álló épületegyüttes tervezése, a terület beépítési koncepciójának megalkotásával, valamint 1 db, a pályázó által szabadon választott telekrész villaépületének megtervezésével.

A pályázat jellege, formája:

  • Nyílt eljárási formájú, titkos ötletpályázat.

Kik vehetnek részt?

  • 30 év alatti, szakirányú felsőoktatási képzésben résztvevő hallgatók, vagy 2021-ben frissen végzett, fiatal diplomások.

A pályázat benyújtása:

  • Postai küldeményként vagy hivatalosan regisztrált futárszolgálattal az alábbi címre: 
    Zoozmo Design Studio Kft. – 1138 Budapest, Révész utca 29., 3. emelet 303.

  • A postára adás határideje: 2021.09.09, csütörtök 14:00.

A pályázati dokumentácó elérése:

  • A teljes pályázati dokumentáció ingyenesen letölthető az www.12mh.hu weboldalról.

Kérdések:

  • A pályázók a dokumentációval és a pályázattal kapcsolatban 2021.07.05-ig az alábbi e-mail-címen tehetnek fel kérdéseket: otletpalyazat@12mh.hu

A pályaművek díjazása:

  • A pályaművek díjazására és megvételére rendelkezésre álló bruttó összeg: 30.000.000.- Ft
  • A kiadható díj  legnagyobb bruttó összege: 8.000.000.-Ft
  • A megvétel legkisebb bruttó összege: 500.000.-Ft

Tervezési feladatok:

  • A tervezési terület két telek összevonásával jön létre. A tervezés során a pályázóknak javaslatot kell adniuk az összevont telek 8 db különálló telekrészre való osztására és ezek feltárására, a telekrészek beépítésére és az épületek elhelyezésére a vonatkozó építési előírások betartásával.

  • Megtervezendő 1 db villaépület 1:200-as léptékben egy, a pályázó által szabadon választott telekrészen.

  • Kidolgozandó további 2 db villaépület koncepcionális szinten

A pályázati kiírásról további információ ide kattintva érhető el. 

Vissza