Professzoraink szoboravatása 

 A Miskolci Egyetem régi hagyománya, hogy neves professzorainak emlékét különféle formákban (díjak, emlékplakettek, szobrok, stb.) az utókor számára is megörökíti. 

 

Dr. Lévai Imre professzor özvegye Dr. Lévai Imréné és Dr. Illés Béla professzor vetették fel, hogy az özvegy pénzügyi támogatásával mellszobrot kívánnak felállítani Dr. Lévai Imre emlékére születésének 90. évfordulója alkalmából a Gépészmérnöki és Informatikai Kar Logisztikai Intézetének folyosóján. Dr. Lévai Imre professzor jelentős szerepet játszott a Gépészmérnöki Karon folyó képzés fejlesztésében és nemzetközi színvonalának kialakításában. Az avatásra 2014.október 17-én került sor.

Levai szoboravatĂł.JPG

Dr. Petrich Géza professzor születésének 100. évfordulójára volt tanítványai - a Miskolci Egyetem rektora, a Műszaki Karok dékánjai és az Ábrázoló Geometriai Tanszék vezetője támogatásával - szobrot készíttettek a család és a Miskolcon végzett mérnökök adományaiból, amelynek avatására 2013. június 29-én került sor. A szobor Engler András szobrászművész alkotása.

petrich.jpg 

Dr. Lancsarics Alajos professzor az Áramlás- és Hőtechnikai Gépek Tanszék alapító tanszékvezetője. 2010. szeptember 27-én a szobrának avatásán életútját Dr. Szabó Szilárd ismertette és a Miskolci Egyetem rektora Dr. Patkó Gyula méltatta az egyetem érdekében kifejtett tevékenységét. Dr. Czibere Tibor és Dr. Szabó Szilárd volt és jelenlegi tanszékvezető leleplezték a szobrot. Dr. Patkó Gyula és Dr. Illés Béla dékán megkoszorúzta a szobrot.  Az avatáson jelen volt a szobrászművész, Harmath István. 

Lancsarics 2010. augusztus 649.jpg

Dr. Czibere Tibor és Dr. Obádovics J. Gyula professzorok vetették fel, hogy szobrot érdemel Dr. Borbély Samu akadémikus, akinek jelentős szerepe volt a Gépészmérnöki Karon folyó képzés indításában és nemzetközi színvonalának kialakításában. Munkásságával jelentős nemzetközi szakmai hírnevet ért el a mérnöki matematika és az áramlástan területén. Tudományos eredményeiért már 1946-ban akadémikussá választották. Ő alapította a Gépészmérnöki Kar Matematika Tanszékét (a Matematikai Intézet jogelődjét), és ugyancsak Ő alakította ki a miskolci mérnök matematika oktatás mai napig is ható nemzetközi szakmai színvonalát. A szobor avatására 2010. augusztus 27-én került sor.

Borbely 2010. augusztus 640.jpg

 

Dr. Terplán Zénó (1921-2002) a Nehézipari Műszaki Egyetem Gépelemek Tanszékének alapító professzora, csaknem 40 esztendeig tanszékvezetője. Elhivatott oktató, az egyetem építésében szerepet vállaló rektorhelyettes, a Gépészmérnöki Kar dékánja. Az MTA rendes tagja, leobeni, miskolci és magdeburgi tiszteletbeli doktor. Az IFToMM egyik alapítója. Egyszerű emberségével, tiszta fogalmazásával, legendás előadásaival gyűjtötte maga köré a lelkes diákokat, akár sportban, akár előadáson, gyakorlaton találkozott velük. Óráira testben, lélekben gondosan készült, ezzel tisztelte meg hallgatóit, hogy a mindig rövidre szabott idő alatt a legtöbbet adhassa a tudományból és önmagából is. Mindmáig közszeretettel őrzik emlékét tanítványai, munkatársai. Szobrát – Varga Éva művét - 2003. május 24-én avattuk, mintegy 160 tisztelő, barát és szervezet adományaiból, nagyszámú, több évtizedet átölelő közönség jelenlétében.

 

 terplan.jpg

 

 

Zorkóczy Béla, Bálint Lajos és Sályi István professzorok mellszobra a Miskolci Egyetem Díszaulájában

 zorkoczy bela.jpg   balint lajos.jpgsalyi istvan.jpg