A Miskolci Egyetem Gépészmérnöki és Informatikai karának rövid történelme
1949. augusztus 17-én a Magyar Országgyűlés elfogadta a Nehézipari Műszaki Egyetem (NME) alapításáról szóló törvényt. Az NME Miskolcon történő létrehozásához – közvetve vagy közvetlenül – az alábbi előzmények, illetve ipartörténeti események járultak hozzá.
- 1735. június 22-én a bécsi udvari kamara leiratban rendelkezett a létrehozni kívánt selmecbányai bányászati-kohászati tanintézet működéséről, amelytől a Nehézipari Műszaki Egyetem – ma Miskolci Egyetem – származtatja tevékenységét.
- 1770-ben Fazola Henrik megépítette első vaskohóját a Miskolcról nyugati irányban kinyúló Garadna-völgyben. Létrejön a Diósgyőr-Hámori Vasmű, a diósgyőri kohászat első létesítménye. 1880-ban a Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyár a monarchia részére ágyúalkatrészeket, tüzérségi lőszereket, mozdonyalkatrészeket gyárt.
- 1844-ben Ganz Ábrahám öntödét alapított Budán, ezzel megindult a magyarországi ipar 150 éves szárnyalása, nemzetközi elismerése, amely megsokszorozta a műszaki szakemberek – mérnökök – iránti igényt.
- 1914-ben kormányzati döntés született: a Diósgyőri Magyar Királyi Vas- és Acélgyár szomszédságában létesüljön egy új mechanikai megmunkáló üzem. 1915-ben megkezdődik az „Újgyár” építése. Üzemszerű beindítása 1931-ben történt, ekkor a gyárban 800 fő dolgozott, 150 megmunkálógép termelt, gyártmányai: ágyúk, légvédelmi lövegek, tábori tarackok, mozdonyalkatrészek. 1943-ban a dolgozói létszám 6500 fő, a gyárban 1069 modern szerszámgép található. 1963-tól a gyár neve Diósgyőri Gépgyár (DIGÉP) lett.
- 1917-ben Herrmann Miksa selmecbányai, majd budapesti gépelemes professzor felszólalt a Magyar Mérnök- és Építész-Egylet Közgyűlésén, amelyben először fogalmazta meg az igényt olyan hazai műszaki egyetem létesítésére, amely bánya-, kohó- és gépészmérnöki karokból áll.
- 1920-ban a trianoni békeszerződés megfosztotta Magyarországot valamennyi termelő szénhidrogén forrásától, az ércbányászat Rudabánya és Úrkút körzetére redukálódott, a vaskohászat 31%-a maradt az új határok között.
Ezek a dátumok nem feltétlenül összefüggő eseményeket jelölnek, hanem annak tényét, hogy a magyarországi ipar létrejötte megkívánta a mérnökök számának növelését. Egy második magyarországi műszaki egyetem létrehozásának a gondolata már az első világháború előtt felvetődött, de nem jutott el a megvalósításig, egészen 1949-ig. Akkor megérett a helyzet és úgy alakultak a körülmények, hogy Miskolcon egy új műszaki egyetem alapítására kerülhetett sor. A borsod-miskolci iparvidék 1949-ben alkalmas ipari-gazdasági hátteret adott az új egyetem alapításához, azaz megadta a lehetőséget arra, hogy egy létrehozandó új műszaki egyetem és az ipar kölcsönösen, egymást építve fejlődhessen, amire a háború után mérhetetlenül nagy szükség volt.
A Nehézipari Műszaki Egyetem első tanévnyitója 1949. szeptember 24-én volt. Az 1955. évi 31. tvr. által megnevezett karok: Bányamérnöki Kar, Kohómérnöki Kar, Gépészmérnöki Kar, Földmérőmérnöki Kar. A bányamérnöki és a kohómérnöki képzés Sopronból került Miskolcra, végleges áttelepülésük 1959-re fejeződött be (1959. évi 21. tvr.). A Gépészmérnöki Kart – az országban másodikként – újonnan hozták létre.
Mivel az Észak-magyarországi régió a nehézipar fellegvára volt, a miskolci gépészmérnök-képzést is ilyen irányba kellett orientálni. Kezdetben a gépgyártómérnöki, később a gépgyártástechnológiai szakon folyt a képzés. Már az első években aktív ipari szerepet játszott a Kar, először a Diósgyőri Gépgyár, később az ország csaknem minden nagyüzeme számára dolgoztak ki új konstrukciókat, új technológiai eljárásokat.
Az 1956-os forradalom idején példás volt a Kar, az Egyetem oktatóinak és hallgatóinak a helytállása. Szép számmal voltak olyanok, akikre e helytállásért börtön várt, sokan kényszerültek külföldre, csökkent az oktatók és a hallgatók létszáma.
Az 1960-as évek közepétől – valós, vagy vélt társadalmi igényként – új speciális szakok fogadták a tanulni vágyó hallgatókat. Ilyen új szakként jelent meg a vegyipari gépész szak, a szilikátipari gépész ágazat, a szerszámgéptervező szak, az általános gépész szak, az alkalmazott mechanikai ágazat, valamint a rendszerszervező ágazat, a termelési rendszer-, illetve a szakfordítói szak. Már a 60-as évek végén és a 70-es évek elején folyamatosan kiépült a szakmérnök-képzés – elsők között a hegesztő szakmérnök, illetve a gépipari gazdasági szakmérnök – és megindult a tanfolyamrendszerű mérnöktovábbképzés.
A hetvenes évek végén és a nyolcvanas évek elején megindult a végzős középiskolások körében a mérnöki pálya iránti érdeklődés csökkenése. A Karnak is új stratégiát kellett kialakítania. Ennek első lényeges mozzanata volt egy új, rugalmasabb, a nehézipari orientáltságot és a szakok, ágazatok akkori szétaprózottságát megszüntető moduláris felépítésű képzés kialakítása. Ennek eredményeként továbbra is 6 féléven át biztosítható volt egy erős alap-, alapozó gépészmérnök-képzés.
Ez időben előtérbe került és egyre fontosabb szerepet kapott a Kar és a tanszékek életében az ipar részére végzett kutatás és fejlesztés, a tudományos kutatómunka. Ebben része volt annak is, hogy a gazdasági munkaközösségek létrejöttéig a gyárakban nem volt lehetőség a túlmunka kifizetésére.
A nyolcvanas években kezdődött az egyetem Universitas jellegének kialakulása, amelynek során előbb a jogász-, majd a közgazdász- és a bölcsészképzés is megindult, új karok alakultak. Mindezek az országban egyedülálló lehetőségeket adtak a Gépészmérnöki Karon folyó képzés sokoldalúbbá tételéhez. 1989. június 1-én a Magyar Köztársaság Országgyűlése elfogadja a Miskolci Egyetem elnevezést.
A nyolcvanas évek végén történt meg a Kazincbarcikán működő Vegyipari Automatizálási Főiskolai Kar Gépészmérnöki Karba való integrációja, amely újabb kedvező folyamatok elindulásának kezdetét is jelentette. A kilencvenes évek elején a Kar – figyelembe véve a megváltozott társadalmi igényeket – tovább folytatta a gépészmérnök-képzéshez jól illeszkedő új szakok kialakítását. Így a Gépészmérnöki Szak mellett először a Műszaki Informatikai, majd később a Műszaki Menedzser Szakon indult meg a képzés. Az egyetemi szintű képzés mellett főiskolai szinten is megkezdődött az oktatás, először Gépészmérnöki, majd Villamosmérnöki Szakon. Mindazok az erőfeszítések, amelyeket a szakirányú képzés bevezetése, az új szakok kialakítása kívánt meg, meghozták az eredményeket. Fokozatosan növekedett a Kar egyes szakjai iránti érdeklődés, növekedett a hallgatói létszám.
Ebben az időszakban jelentős változás volt az oktatási és kutatási – hazai és külföldi – pályázati rendszer elterjedése, amely komoly mértékben járult hozzá az oktatás fejlesztéséhez, újszerű – főleg nemzetközi kutatási projektek által igényelt – kutatási módszerek kialakításához. Mindezek csökkentették azt a negatív hatást, amelyet a hazai ipar kilencvenes évek eleji leépülése következtében a kutatási és fejlesztési megbízások drasztikus csökkenése idézett elő.
A nyolcvanas évek vége felé már megindult a nyugati egyetemekkel való együttműködés. A kilencvenes évek elején robbanásszerűen bővültek a külföldi kapcsolatok. Fokozatosan, szinte minden európai országban működő egyetemmel kialakult kari vagy tanszéki kapcsolat, de az USA-beli, Japán, egyiptomi, kanadai és ausztráliai egyetemek is szerepelnek az együttműködők listáján. Jelentős számú vendégoktató jött Karunkra, és sokan mentek el már ekkor is hosszabb-rövidebb időszakra külföldi egyetemekre oktatni, kutatni. Legjelentősebb mégis a külföldi részképzések beindulása, vagyis amikor egy-két félévet, diplomatervezést, nyári gyakorlatot külföldön végeznek a hallgatóink.
Karunk az elmúlt évtizedek során a régió egyik meghatározó tényezőjévé vált. Napjainkra újraépültek és átalakultak az ipari és a gazdasági kapcsolataink is. A rendszerváltás utáni hazai gazdaság elsősorban kereskedő, üzletkötő és menedzser mérnököket igényelt nagyobb számban. Ma már jelentős igény mutatkozik a tervező, fejlesztő, alkotó mérnöki munka iránt is. A multinacionális cégek megismerik hallgatóinkat, azok felkészültségét, kreativitásukat, megbízhatóságukat, ezek után egyre nagyobb feladatokra kapnak megbízást. Az ipar, a gazdaság növekvő számú kutatási-fejlesztési megbízást ad intézeteinknek és tanszékeinknek.
A Kar oktatási-képzési rendszerében bekövetkezett legfontosabb változások közül a kreditrendszerű oktatásra való, 2000-ben történt áttérést, valamint az egyetemi, osztatlan, ötéves képzésről a bolognai rendszerre való 2005/2006-os átállást kell kiemelni. Az új képzési forma mindhárom, egymásra épülő szintjén indítunk képzéseket. A hét féléves alapképzésben és a négy féléves mesterképzésben felkínált szakok számát és struktúráját a Kar folyamatosan igazítja az ipar és a gazdaság igényeihez, illetve a társadalmi elvárásokhoz. Képzési programunkban jelenleg 11 alapképzési szakon és 6 mesterképzési szakon várjuk a továbbtanulni vágyókat. A tudományos fokozat (PhD) megszerzésére a Kar két doktori iskolájában – a Hatvany József Informatikai Tudományok Doktori Iskolában és a Sályi István Gépészeti Tudományok Doktori Iskolában – hazai és nemzetközi elismertségű oktatók részvételével van lehetőség.
Képzéseink magas színvonalon teljesítik a MAB akkreditációs követelményeit. Valamennyi munkatársunk azon dolgozik, hogy a hat és fél évtizeden át felhalmozott tudásanyagra támaszkodva, széleskörű elméleti ismeretekre épülő gyakorlatorientált képzéseinket megtartva és bővítve, versenyképes tudást biztosítson az itt végzőknek. Céljaink közé tartozik, hogy a legkorszerűbb módszerek és eszközök alkalmazásával hosszú távú kötődést és tanulási lehetőséget biztosítsunk minden hallgatónknak. A Kar nevének 2006-ban történt megváltoztatása – Gépészmérnöki Karról Gépészmérnöki és Informatikai Karra – tükrözi a kor követelményeinek való teljesebb megfelelést.
A Gépészmérnöki és Informatikai Kar történetében az oktatói és dolgozói kollektíva minden időszakban való helytállása, az oktatói és hallgatói kapcsolatok kiegyensúlyozott működése, az Egyetemváros életében jelentős erővel ható selmeci, soproni és miskolci diákhagyományok meghatározó szerepet játszottak. Mindezek csak úgy alakulhattak ki, hogy Karunk életében az alapítás időszakában és a következő, ugyancsak nem könnyű években, olyan kiemelkedő professzorok kaptak és vállaltak vezető, esetenként iskolateremtő szerepet, többek között, mint Bálint Lajos, Borbély Samu, Czibere Tibor, Gáspár Gyula, Kordoss József, Kozák Imre, Lancsarics Alajos, Lévai Imre, Páczelt István, Petrich Géza, Sályi István, Susánszky János, Szabó János, Tajnafői József, Terplán Zénó, Vankó Richárd, Zorkóczy Béla.
Mára feladataink semmivel sem kisebbek, mint elődeinké. Az Észak-magyarországi régió fejlődésének egyik záloga a Miskolci Egyetem fejlődése. A Gépészmérnöki és Informatikai Kar oktatási-kutatási potenciálja nemcsak az Egyetemet, hanem Miskolc városának és az Észak-magyarországi régiónak a növekedését és fejlődését, gazdasági és műszaki alkotói újjáépítését, a lakossági lélekszám megtartását, az itt élők életkörülményeinek javítását is szolgálja.